2010. június 23., szerda
tura [#933] [146chr] [4 komment]  rövid 

Láttam két szarkát

Úgyhogy megnyugodtam, nem csak galád galambok vannak errefelé.

Apdét: az imént egy cinege szállt a teraszra.

 

2010. június 21., hétfő
tura [#932] [877chr] [szólj hozzá!]

Bár továbbra sem garantálom, hogy ezt a blogot folyamatosan fogom vezetni, most kedvem szottyant írni bele egy kicsit. Nézzük csak, mi is van mostanában. Ja igen, lesz egy lakásunk Kispesten, de azért még nem egy álomlakás. Egy ideje nem lakott benne senki, fel kell némileg újítani, meg hát semmi nem megy simán ezzel kapcsolatban, de azért örülök neki, alakulgat.

Ma vettem mobilnetet is a munkához a Pannonnál Telenornál kb egy hónapra, a költözés idejére, hogy tudjak dolgozni, amíg be nem sikerül köttetni a kábelessel az internet.

Miközben írom ezeket a sorokat, rájöttem, hogy ki kéne vágni a rákba ezt a blogrendszert, mert az utóbbi fejlesztések nem abba az irányba vitték el, amibe szerettem volna. Kényelmetlenebb lett, mint volt, pedig pont nem ez volt a cél. Amúgy meg nevelj traktort!

 

2010. április 10., szombat
tura [#931] [95chr] [1 komment]

Na! Rám lett szólva, h írjam meg, h eljegyeztem Dorkát :)
Majd egyszer jelentkezem. Bódottá!

 

2010. március 21., vasárnap
tura [#930] [15chr] [komment letiltva]

Minden rendben.

 

2009. december 30., szerda
tura [#929] [683chr] [1 komment]  ribogzi 

Kétpróba

Elég keveset (szám szerint kettőt) próbáltunk mostánában, mert a "próbaterem" egy cseppet hűvöske. Az első alkalommal például vékony jégpáncél borította a falakat. Egy kis hősugárzóval fűtöttünk be, amennyire lehetett, másodszorra már egészen kellemes levegő volt bent. Leginkább az új számokat próbálgatjuk, illetve legutóbb, mikor MuZ nem tudott eljönni, kipróbáltunk egy énekesjelöltet, akinél szerintem jobbat nem fogunk találni. Csak el kell dönteni, hogy egyáltalán mit akarunk. Az új számok alakulnak, lassacskán, de fejlődnek. Szvsz még mindig kicsit több a kelleténél a borongósabb hangulatú, mollos, nem annyira bulizós dallam, viszont jók :)

 

2009. december 18., péntek
tura [#928] [20chr] [4 komment]

5 év

hosszú idő... :)

 

2009. december 8., kedd
tura @ 02:25 [#927] [820chr] [7 komment]  gamf 

38790 / 90000
43050 / 90000
52405 / 90000 | a program már szinte teljesen kész, mai újdonságok: slideshow (with cache), search, rss
61551 / 90000 | szorítsatok, szerdán feltúrom a könytárat is, hátha találok valami használhatót
82900 / 90000 | na közben máshogy látom a dolgot: már nem félek, hogy nem lesz meg a 90 kiló, viszont sok fejezet van még!
104221 | a Mikulás meghozta... de még azért van egy kis meló vele...
110079 | asszem kész...

 

2009. november 18., szerda
tura [#924] [312chr] [2 komment]  rövid 

Látad már eszt?


(Ez egy reklám egy külföldi honlapról. Egyébként egy hasonló helyesírási problémáktól annyira nem is küszködő honlapra mutat, ahol vehetsz pár fogadott SMS-t, darabja ötszáz. Aki kitalálja ezeket, az szarjon inkább faxot. A sípszó után. Bíp.)

 

2009. november 17., kedd
tura [#925] [420chr] [2 komment]  gamf 

Szakdogadoksi start

A héten elkezdtem keményen gépelni a dokumentumot, mert a szoftver majdnem készen van. Tegnap és ma szinte nulláról 22720 (azaz huszonkettőezer-hétszázhúsz) karakterig jutottam (szóközzel) és elég kifacsart állapotban vagyok, de Csibeszív is segít rajtam. Rájöttem, hogy nem tudok rizsázni: eddig minden, amit leírtam hasznos tartalom. Na, összejön a 90 ezer betű december 8-ig?

 

2009. november 14., szombat
tura [#926] [609chr] [2 komment]  ribogzi 

Kicsit vendéglő

Voltunk a felújított Kisvendéglőben Ákival és beszéltünk egy jót. Aztán pár órára rá összetoppantunk Julikával és az öcsémmel is, de ezt a témát ő már kibelezte a blogján :)

Jut eszembe, azt nem is említettem, hogy a szegedi koncerten Sanyi 4 különböző gitáron játszott. Nem azért, mert ez egy kurvára menő dolog, inkább mert három hangszeren elszakított egy-egy húrt, az utolsón (Pistién) épp a bemutatás alatt, aztán mire én mutattam be őt, jófej voltam és odaadtam neki az enyémet egy végső szóló erejéig :)

 

2009. november 12., csütörtök
tura [#923] [218chr] [2 komment]  rövid 

Lehet gratulálni

Ma kaptam egy Shell Smart kártyát postán, mert nemrég tankoltam és ott megigényelték nekem. Annyira figyelmesek voltak, hogy küldtek egyet a nejemnek is, Turánszki Csanádné névre.

 

2009. november 11., szerda
tura [#922] [4208chr] [2 komment]  ribogzi 

The miserable Death and the stuporous Rebirth of Chickenmother

Nandoo szerint szedjem össze magamat és írjak legalább hetente egyszer valamit ebbe a blogba. Meglátjuk, hogyan sikerül. Írhatnék most arról, hogy szakdolgozatot írok továbbra is, ezért nem sok minden történik velem. Haladgat, holnap pölö valamit fel kéne mutatnom Alv@reznek, de még nem áll épp betonlábakon az alkalmazás. Falábakon, talán.

A zenekarról is írhatnék, mert egy imaginárius közvéleménykutatás szerint a látogatóim 73,92%-át ez érdekli rólam leginkább. A fennmaradó közel 20%-nak teljesen mindegy, miről írok, a maradék 6% szerint pedig SÜN!

Na, volt egy rakás koncert így az utóbbi 1 hónapban és 1 napban.
- Mezőtúron kezdtünk, ami fantasztikus volt. Előtte bemondták a Rádióban is, hogy jön a Ribágzi, ez vicces volt, de amúgy meg tényleg sokan eljöttek. A pajtásbanda pERPLEx (pörplex) is nagy hangulatot csinált, de valahogy a klubnak (Loksi) eleve van egy hangulata, ami ritka így manapság. A Yankee tudott hasonlót, de az is egész más volt. Na. A koncert első részében még nem akartak minket megzabálni, de aztán szépen elkezdték lefejteni a cafatokat, kajolták a zenét vadul :). Koncert után hosszas és kellemes beszélgetésekbe bonyolódtunk a helyszínen lévőkkel, majd Mezőtúr határában Nandooék bódékocsijában szunyáltunk mulattunk felejthetetlent hajnalig. Itt többek között megszületett a fosfasz és a Pisti brekegése! Favorit: Gyere ki a hóra.
- Kecskemétre Pisti egy fizikaversenyre lett hirtelen hivatalos, így nem tudott jönni. Kaotikus buli volt ez, ahova rajtunk kívül az Erózió és a Védett Férfiak volt hivatalos. Leginkább Védett András írta meg jól: "Géza egy kicsit idegesen sürgetett bennünket a pincéből, pedig nála volt a cuccunk nagyobbik része, amit komótosan felpakolt, de a dobokról azt hitte, hogy nálunk van. Nagyobbik baj volt, hogy a szervező Ribogzi zenekar is ezt hitte, ezért Kecskeméti bemutatkozásunk úgy kezdődött, hogy ismeretleneket szólítottunk le, heló, figyelj, nincs véletlenül egy szál cigid, vagy egydobfelszerelésed kölcsönbe? Nem fogod elhinni, hogy két dobszerkót is szereztünk!" Az állapotok ellenére jól mulattunk. 3 számot játszottunk - Pisti helyén Doby Viktorral, - az utolsó, a Köszi szövege új értelmet nyert ("vége van annak már, amit még el sem kezdtünk").
- Kalocsa és Budapest már kevésbé emlékezetes kategória. Azt hiszem ezek olyan koncertek voltak, ahol finoman szólva esett némi csorba a motivációnkon.
- Végül Szegeden nagycsaládias hangulat várt minket. Aki ott volt, az velünk együtt láthatóan jól érezte magát, a régészek megcsinálták a feszivált. :) Favorit: Chickenmother.

Az őszi koncertektől tehát egy kicsit keserű szájízzel váltunk meg. De megint tanultunk dolgokat. Kipróbáltuk a belépős bulikat és rájöttünk, hogy nem lehet, mert senki nem jön el. Teljesen közömbösen tudjuk már kezelni azt, amikor az olyan ismerőseink, akik biztosra ígérték, hogy eljönnek egy adott koncertre, nagy részük aznap küld egy üzenetet, hogy bocs, de mégsem. Nem is neheztelhetünk ezért rájuk, mert vannak fontosabb dolgok és elhisszük azt is, ha valaki lebetegszik. Ezt mindenféle iróniától mentesen írom. Csak furcsa, amikor számítunk az ismeretlen érdeklődőkön kívül kb 20 ismerősre és 1 jön el. Sokmindent elárul az is, hogy Szegeden a vendéglistára írt (=ingyen belépős) közel 40 ember kábé kétharmada nem volt ránk kíváncsi. Na de senki ne gondolja tényleg, hogy haragszunk személyesen bárkire is, minden bizonnyal ilyen a morális helyzet jelenleg az országban, de talán az egész világon is.

Volt amúgymeg próbánk hétvégén és egész jó volt. Csak az új számokat edzettük, leginkább az Itt bennemet. Sanyi egész jól felturbózta, csak meg kéne tanulnom a vokált, na meg persze gitározni is. A Szürkével és a Bárcsak vak lennékkel is játszottunk, meg kiderült, hogy MuZnak is van egy jó kis ötlete.

 

2009. november 1., vasárnap
tura [#921] [900chr] [5 komment]  okosság 

Mi lesz így szegény rádióhallgatókkal?

Megszűnik a Danubius és a Sláger Rádió és lesz helyettük kettő új. Én amúgy sem hallgatok rádiót, PLÁNE nem ezeket, de komolyan... Amilyen hisztit a Sláger levág...
A hallgatók ne szomorkodjanak, semmi okuk nincs rá. Kedvenc műsorvezetőiket mind egy szálig alkalmazni fogják az új rádiókban, ezt most megmondom. Persze más lesz a szlogen a dumálás és a zene között.
Csak örülni tudok annak, hogy talán van némi esély arra, hogy lesz olyan rádió, ahol nem a kb 2-300 darabos nagy slágerválasztékból tesznek be egyfolytában számokat, néha évente betéve egy-két Lady Gagát, vagy Király Lindát, neadjisten, No Thanx-et.
Eleve meg, milyen már az olyan kívánságműsor, ahol szinte az összes kérés ilyen: "Szeretnék kérni egy számot. (Mindegy, mit.) Küldöm mindenkinek, aki szereti." Ennyire felszínes a magyar ember, hogy még egy előadót sem tud mondani?

 

2009. október 30., péntek
tura [#920] [3438chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

 

2009. október 8., csütörtök
tura [#919] [138chr] [2 komment]  rövid 

Lidl szlogen

"Minél többet veszünk, annál többet spórolunk" KÖLTÜNK!

Amúgy lesz majd értelmes blog is egyszer.

 

2009. szeptember 26., szombat
tura [#918] [1377chr] [6 komment]  okosság 

Vásárlási tanács

Régóta nem volt blog, de most épp volt pár pihent percem, amit erre az igen fontos bejegyzésre szánhatok.
Arról lesz szó, hogy a boltban hogyan ne pakold a palackokat a szalagra mielőtt fizetsz. Hát úgy, ahogy a baloldali képen látod. Ugyanis így a szalag mozgásakor biztosan el fog gurulni és az utánad jövő vásárló lehet, hogy ideges lesz, mert az ő cuccai közé kerül. Esetleg a vevő-elválasztó-alkalmatosságot is magával tolja, ezzel számodra felesleges teret teremtve a szalagon és a mögötted lévők nem fognak ezért egy tortát adni Neked köszönetképp.
Think about it! Ha állítva teszed rá, az nem jó, mert el fog dőlni. Ráadásul ha szörp van benne, akkor ráömlik a szalagra és elromlik a gép! Az kellemetlen, nemde? Kétféle megoldás létezik. Az egyik, ami a jobb oldali képen is látszik, hogy a szalaggal párhuzamosan teszed le a palackot. Ugye milyen egyszerű? A másik megoldás, hogyha mindenképp keresztbe akarod tenni, akkor pár nehezebb áruval mindkét oldalát kitámasztod. Ennek hátránya, hogy mindenképp venned kell valami nehezebbet, például két konzerv-babfőzeléket.

Bármilyen meglepő, 10 emberből legalább 8 simán a bal oldali képen látható módon pakolja fel a palackjait. 10 emberből kb 3 még fogja is, mert tudja, hogy elgurul.

 

2009. augusztus 6., csütörtök
tura [#917] [133chr] [2 komment]  rövid 

"ÉLEK MÉG!
CSAK EGY IDEJE MEGKÖVÜLTEM..."

[KEPSZLOKK SKRU]

 

2009. június 17., szerda
tura [#916] [184chr] [3 komment]  ribogzi 

Pistike 4-est kapott magatartásból a hajviselete miatt. ->
Metááááál :D

 

2009. május 23., szombat
tura [#911] [2040chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

A Ribogzi-Rocktár turné - rövid élménybeszámoló

feb21 Dunaföldvár
A turnéindító egy átlagos bemutatkozó buli volt egy hideg éjszakán, sok ülő vendéggel, kellemes helyszínen. Favorit: Befogjuk a szádat.

feb28 Harta
Ennek történéseit leírtam korábban. A hartai keménymag nagy része nem volt jelen, mégis megtömtük a 'patikát. Favorit: Örök szerelem

márc14 Dunaegyháza
A turné legjobban sikerült koncertjén a Rocktár után játszottunk, az emberek végig velünk maradtak és táncoltak, mert láttak fantáziát a saját zenékben. Favorit: Aluljáróban.

márc21 Tabdi
Egyszer fent, egyszer lent, most lent. Katasztrofális láncreakció, amit az alacsony részvétel indított, de a tulajnak még így is bejött. Favorit: Dolgozz.

máj16 Dunaföldvár
Bár nem pont ugyanoda, de visszatértünk 'földvárra, ezzel mintegy keretes fémszerkezetet adva a "turnének". Nak. Lassan beinduló, de jó kis este volt, kellemes társasággal. Favorit: Köszi.


máj23 Solt
Ez a buli igazából már nem lett volna a turné része, de mivel az utolsó pillanatban a Rocktár is csatlakozott, így bátran hozzávehetjük. Áki helyett MuZ basszerozott. Egy jótékonysági nap keretein belül mutatkozhattunk be végre Solton és elmondhatjuk, hogy a koncertünk végére megharmincszoroztuk a közönséget! :P Hogy ez hogyan sikerült, az legyen a megjelentek titka ;). A Rocktár is jól szólt, a NotF-ben sem csalódtam. Favorit: Dolgozz.

(Március 24-én írtam, hogy:) Két koncertünket mondták vissza, mondhatni a globális válságra hivatkozva. A turnéból így egy helyszín maradt hátra, de az is csak májusban lesz. Legalább lesz időnk a lemez kiadásával foglalkozni és VÉGRE próbálhatunk is néhányat, itt az ideje az új ötletek kidolgozásának!

Ápdét: utolsó állomás.
Ápdét 2: utolsó utáni állomás.

 

2009. május 22., péntek
tura [#915] [1880chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

Ribogzi @ Sagramor: Mélyvíz, csak úszóknak!

Egy koncert a zenekarok szemszögéből többféle módon is alakulhat felejthetetlenné. A mai bulira szerintem mi is mindig emlékezni fogunk :)

Nem kellett semmi hangosítást vinnünk (az Ankou intézte), így egy kocsival mentünk most, a zenekar + Hanna. A hely maga elég szimpatikus, mondjuk az árak kicsit kevésbé. Elég jó hangulatom volt, főleg kint ültünk az udvaron, meg a lépcsőn is sokat beszélgettünk. Némi késéssel kezdett az Erózió, akikben a myspace-s videóhoz képest pozitívan csalódtam. Jó volt őket megismerni, meg látni, ahogy elindultak az úton.

Nagyjából várható csúszással mi is a színpadra kerültünk. Ankouék persze szóltak előtte, hogy kurtítsunk a számlistán, hogy nekik ne kelljen túl későn kezdeni, ezt meg is tettük. Elkezdtük a koncertet és jöttek a népek. A 4. számnál (Dolgozz) már nagyon szép emberadag gyűlt elénk, amikor egyszer csak szóltak oldalról, hogy le kéne állni, mert folyik be (ÖMLIK) a víz a WC-ből a színpadra. Fél órás kényszerszünet következett, ezen kívül Sanyinak volt még 2 húrszakadása is, amiket mondjuk gyorsan tudott orvosolni, mégis, a kisebb-nagyobb szüneteknek köszönhetően egyre többen hazamentek. A tervezett 17 helyett 11 számot viszont remekül:p előadtuk, a főzenekar technikáját elég jól ki tudtuk használni, fasza volt a hangzás.

Az Ankou számomra nem volt olyan rettenetes, mint öcsémnek. A végén lenyomták a Breedet a Nirvanától, amire nagyot tomboltam, a minden dalt végigrikoltó lánykák meg nem ismerték és ez kicsit komikus volt. Amúgy nem sokat tartózkodtam bent, inkább beszélgettünk a lépcsőnél sokat főleg a zenekarral és öcsémmel, sokmindenről, jót.

 

2009. május 10., vasárnap
tura [#914] [1386chr] [2 komment]  ribogzi 

Plömmer exchange

Na pár szó a Ribogziról, mert rég volt ilyen is. Áprilisban afféle produktív szünetet tartottunk, de most május van. Áki már régen jelezte, hogy lassan keressünk helyette másik basszusgitárost, mert úgy érzi, a többi teendői mellett már nem nem jut elég ideje a zenekarra és szeretne kiszállni. Így most múlt pénteken zenéltünk egyet MuZ-zal, ami nem volt rossz, főleg ahhoz képest, hogy először játszott velünk. Az egyszerűbb számok gond nélkül mentek, a bonyolultabbak meg gyakorlás után fognak, gondolom:). Debütálása 23-án lesz Solton, ami minden bizonnyal érdekes este lesz:). Szombaton Ákival is próbáltunk, mert azért mégis csak ő plömplömöl velünk még legalább 2 koncerten (16-Dföldvár, 22-Dújváros).

A cédélemez is vánszorog lassan a gyártósor felé. Még 2 dal maszteringje van hátra, meg pár papír aláírása, aztán már tényleg csak 2-3 hét és megrendezzük azt a hartai koncertet, ahol először lehet beszerezni.

Próbateremügyileg is érdekes a helyzet, mert ránkrontottak azzal, hogy megemelnék a bérleti díjat 33,3%-kal, így 20ezer lenne havonta plusz rezsi (=áram). Hát hol élnek ezek? Ennyiért már majdnem szobát lehet kapni egy kisebb városban, konyhával, fürdővel, stb! Úgyhogy költözésen törjük a fejünket, de nem egyszerűen... Régi vágyam teljesülhet.

 

2009. április 10., péntek
tura [#913] [811chr] [komment letiltva]

Halászat, fúj

 

2009. március 30., hétfő
tura [#912] [2533chr] [1 komment]  ribogzi 

Post-recording

Majdnem 2 hete már, hogy Sanyi felénekelte az utolsó sorokat és azok editálását is elvégeztem. Sok hangzással nem vagyok 100%-ig elégedett, ez főleg a gitáromra vonatkozik (az énekkel nincs mit tenni :p). Gyébácsi nem vitte még el a cuccost, így pár napig még lehetőségem volt játszogatni, néhány szám néhány sávját újra felnyomtam másfajta beállításokkal, próbálkoztam mindenfélét, de mondhatni nem lett jobb sehogysem. Szerintem ennek oka egyszerűen az, hogy elértem a kis pedálom, a Boss OS-2 határait. Amikor megvettem, tökéletes volt arra, hogy próbáljunk, a kezdeti koncertjeinken zúzzak vele, de azt hiszem, kezdem már kinőni és megérezni azt, hogy overdrive és distortion egyben, de igazából egyik sem. Szóval majd ha egyszer sok pénzem lesz, be kell újítani néhány effektre a minőség érdekében.

Amúgy nagyon felemelő érzés, hogy vége, lezárhatjuk ezt a dolgot, legalább is nekünk már nem kell dolgozni vele, innen nem rajtam múlik. 14 GB, rajta a gépen, biztonsági másolatok, kiírva is, aggódni véletlenül se kelljen. Mastering-ügyileg egy stúdiós srác már megcsinált nagyjából néhány számot, de ha Gyébácsinak lesz ideje és kedve és nem kíván a pokolra minket:p, akkor gondolom rá is számíthatunk. A borító majdnem kész, csak a lényeg hiányzik róla. Aztán lesz még némi hacacáré a levédetéssel, na meg valamilyen módon fizikai formára is kellene majd hozni az albumot, erre is van több tervezet.

Na de biztos túl sokat rinyáltam mostanában a lemezzel kapcsolatban, úgyhogy be is fejezem! :)

"ANOTHER MINUTE FEELIN' SO FINE
YOU TURN THE FREEZE INTO WARM LIGHT
HAD A PREMONITION
I'VE BEEN WAITIN' EVER SINCE
MY WORLD COMING DOWN"

[KEPSZLOKK DYING BREED / BECK]

 

2009. március 23., hétfő
tura @ 16:00 [#890] [5590chr] [47 komment]  ribogzi 

Lemezállapot - Mert megérdemled

Track Pisti dob Áki bőgő Tura gitár Sanyi gitár Sanyi ének Tura vokál
01. Fenitricin [intro]    
02. Későre jár...  
03. Dolgozz
04. Aluljáróban
05. A Pénz a lényeg  
06. Életre való  
07. Örök szerelem  
08. Mondd el  
09. Az elrabolt bizalom
10. Fel kéne ébredni
11. Füst a házak felett
12. Befogjuk a szádat  

Ezen bejegyzés dátuma frissül, amint a táblázat változik.
A táblázat azonban csak a felvételek állapotát tartalmazza, az utómunkáét nem.
Jelmagyarázat:

nincs eredményvan haladáselkészültnem lesz

 

2009. március 18., szerda
tura [#910] [615chr] [szólj hozzá!]  anime 

Az agyonütő angyal (Bokusatsu Tenshi Dokuro-chan)

Na EZ hiányzott! Egy morbid, zakkant, abnormális elmebeteg idiótaság! Nem ajánlom senkinek, aki nem látott még animét, viszont én olyan jól szórakoztam, hogy csak na :D. Csak pár rövid részből áll, de többször is sírvaröhögős. Mint a Goldey Boy-ban a "Beteg vagy?"-feeling, csak nagyobb adagokban. Szal aki látott már vicces ecchi animét és vevő az agyfárasztásra, na meg a vér sem zavarja, az ki ne hagyja! Pipiru piru piru pipiru pi

 

2009. március 16., hétfő
tura [#909] [860chr] [1 komment]  anime 

BECK: Mongolian Chop Squad

Ez egy olyan anime, amit talán minden zenészembernek látnia kellene. A rajzolás talán kicsit ódivatú, ennek oka egyértelműen, hogy tudtommal low-budget produkcióról van szó. 26 rész, ami ugyan nem mindig pörög, de ha pörög, akkor nagyon, egy zenekar 0-ról való felemelkedéséről, talán mondhatjuk ezt. Manga alapján készült és az anime vége a képregény harmadánál van, így a befejezés kicsit összecsapottnak tűnhet, de mióta elkezdtem tovább olvasni, máris jobb :)

 

A manga pedig olyan profi munka, hogy mikor visszaemlékszem bizonyos jelenetekre, nem tudom eldönteni, hogy azt olvastam, vagy láttam az animében. Még viccesebb is, csak az az egy baj van, hogy így az új zenéket nem hallom.

 

2009. március 10., kedd
tura [#908] [1533chr] [7 komment]

Lemezborító

Aki még nem hallott volna erről:

1 - Go to “wikipedia.” Hit “random” or click http://en.wikipedia.org/wiki/Special:Random
The first random wikipedia article you get is the name of your band.

2 - Go to “Random quotations” or click http://www.quotationspage.com/random.php3
The last four or five words of the very last quote of the page is the title of your first album.

3 - Go to flickr and click on “explore the last seven days” or click http://www.flickr.com/explore/interesting/7days
Third picture, no matter what it is, will be your album cover.

4 - Use photoshop or similar to put it all together.

Így igen egyszerűen szert tehet akárki saját zenekarnévre és lemezborítóra :)



Ugyanezt egy kis fondorlattal meg lehet csinálni magyarul is.

1. http://hu.wikipedia.org/wiki/Speciális:Lap_találomra

2. http://idezetekkonyve.hu/kod.php (Az idézet utolsó 4-5 szava kell).

3. http://www.flickr.com/explore/interesting/7days (A 3. kép kell ugye)

4. És összerakod és csodálatos.

Aki gondolja, elkészítheti sajátját bármelyik verzióban és ingyen belinkelheti a kommentek közé!

 

2009. március 9., hétfő
tura [#907] [1404chr] [szólj hozzá!]  anime 

Chobits

Hónapok óta nem láttam új animét, és hogy pótoljam hiányomat, erre az érdekes darabra esett a választásom. Eleinte úgy tűnt, hogy rosszul döntöttem, mert egy lassú, bugyuta darabbal van dolgom, de a végéig fokozatosan feljavult és érdekessé vált. A történetről röviden annyit, hogy elkészültek az abszolút emberszabású személyi robotok (persocomok), akik arra képesek, amire be vannak programozva és úgy néznek ki, mint az emberek - leszámítva a "fülüket", ami alapján végülis megkülönböztethetőek az emberektől és ide csalatkoztatható mindenféle kábel. Táp, usb, rca, meg mindenféle színes is, ezekkel pl újabb szoftverek tölthetők fel (főzés, könyvelés, zabhegyezés, stb) és máris több mindenre képesek. Van egy "különlegesnek" mondott széria példánya, akire főhősünk talál rá a szemétben. Teljes memóriája törölve, még beszélni is meg kell tanítani. Innen veszi kezdetét a történet: szövődhet-e köztük szerelem és ezen különleges gyártmányú persocom képes-e valódi érzelmekre?
Na ugye, hogy bugyutaságnak hangzik? De azért ha valaki végignézi, mégis elgondolkodtató. Nem egy top10-es, de abszolút a nézhetőek közül való.

 

2009. március 8., vasárnap
tura [#906] [2522chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

Mindig jobb

Sanyi lelépett a Rocktárral csapatépítkezni, úgyhogy stúdióügyileg magamra maradtam pár napra. Főleg az Aluljáróbant cseszegettem, a gitáromat újra is vettem, kicsit testesebb hanggal. A versszak részekben lehet, hogy már túl testes lett, úgyhogy elképzelhető, hogy azt majd még egyszer újrajátszom. (Lásd "perfekcionista".) Közben elkapott valami ihletféle is, úgyhogy rányomtam egy extra szólót is a kiabálós refrén hátterébe szánva, kíváncsi leszek, hogy tetszik-e a többieknek. Sanyi asszem valami ilyesmire bíztatott pár hete. Az ének sem 100% még, de máris jobb, ha kicsit visszaveszek a gitárból. Szóval alakul, na. Sanyival meg tényleg rászánunk majd egy teljes napot, vélhetően március 16-át, hogy végérvényesen befejezhessük a felvételeket. És akkor már nem (annyira) rajtunk múlik...

A "turné" indításaként túl vagyunk két jó kis koncerten. Dunaföldváron nagyon nagy fílingű helyen játszottunk és tényleg sok ember volt, csak sokan nem jöttek át a koncertterembe (kivéve ha WC-re mentek), hanem a boxokban ültek. Sok barátunk elkísért minket és az időnkénti családias hangulat ellenére méltó turnéindítás volt, asszem :). És ami még nem volt, a Mindenki egyértet kérték újra a végén.
Múlt héten pedig Hartán játszottunk, igazából az is rendben ment. A Ribogzis kemény magból sokan nem jöttek el, de mégis megtelt a hely. Ment& Másképpék nagyot ütöttek, hát én nem értem, miért problémáznak annyit :). Kaptak tőlünk a múltkori szülinapra egy K. Lajos Decodert, amit mi gyártottunk le és különlegessége, hogy fogja a Kossuthot. (Fotó, kapcsolási rajz.) El ne felejtsem, ők, barátaik, és a Rocktár énekesei felüvöltötték a Fel kéne ébredni csordás részét, ami így már a régiekkel együtt frankón jó lett, összesen 18 embert lehet majd hallani :). Na de aztán a mi koncertünk is jól sikerült szerintem, leszámítva hogy Pisti beszakított egy tamot és hogy gyakorlatilag ugyanazt adtuk le, mint novemberben +Köszi. (Hiába, majd a következőre tervezünk nagyobb újításokat és nem is leszünk egyhamar Hartán újra.) A Rocktár pedig hozta a szerintem eddigi legjobb formáját, nagyot tomboltunk rájuk Angievel, Fecóval, Szöszikével, Pistivel (!), és öcsémmel ofkorz, meg mindenkivel aki épp ott volt.
A koncertek után Csibe vitt haza kocsival és csak kb 7 órán múlt, hogy jól kialudjam magam :)

 

2009. február 23., hétfő
tura [#904] [1927chr] [szólj hozzá!]  okosság 

Parlamenti köz-vetítés

 

2009. február 23., hétfő
tura [#905] [3048chr] [6 komment]  ribogzi 

A felvételekről

Úgy éreztem, ki kell írjam magamból, úgyhogy lássunk neki. Mint az köztudott, július óta húzódik a zenekarom lemezfelvétele. Hogy miért halad ilyen lassan, nem kívánom részletesen elmagyarázni, inkább egyszerűen leírom, mit gondolok.

Az elején még full kezdőként álltunk, álltam a dolgokhoz, mostanra pedig a sok tanulástól, az idegörlő újra-és-újra felvételektől, javítgatásoktól totálisan megfáradtnak érzem magam. Akik ott voltak szombaton a csordavokálos "eksönön", talán láthatták hogy nem mindig őszinte a mosolyom. A rengeteg meló mellett strapál a félelem, hogy úristen, vajon mikor romlik el megint, talán most az én kezem alatt a nagyon drága, nekünk mégis jó szívvel kölcsönadott berendezés, illetve hogy hiába van nálam már több, mint egy hónapja, mégis mindig, mindig közbejön valami, nehogy véletlenül normálisan fel tudjuk már venni a sávokat. A sűrűn megeső technikai tragédiákra gondolni sem merek, mert akkor az amúgy sem alacsony vérnyomásom csillagászati magasságokba törne.

Ehhez még nagyban hozzájön az is, hogy előfordult, hogy a többiekben egy kicsit csalódnom kellett. Amiért négyőnk közül én vagyok leginkább perfekcionista, napokat töltöttem editálással, mások sokszor arra sem voltak képesek, hogy... na mindegy, inkább ne firtassuk, szerintem aki tudja, az tudja. Nem azért kezdtem ebbe bele, hogy ujjal mutogassak, véletlenül sem! Arra próbálok kilyukadni, hogy legközelebb nem leszek hajlandó belevágni. Ha lesz második lemez, és nagyon remélem, hogy lesz egyszer, de legalább 2 év múlva, akkor mielőtt nekivágnánk a felvételeknek, összekalapozunk 2-300 ezer forintot és legalább 10 napra bevonulunk egy stúdióba. (Vagy Gyébácsi pincéjébe, ha még beenged ;))

Az emberek nagy része nem segít. (Végtelen tisztelet a kivételeknek!) Eleve kézzel fogható az általános közöny és távolságtartás, de az ilyen beszólásokat, hogy pl "úgyse lesz kész soha", nehezen engedem már el a fülem mellett. Öcsém mondata tartja bennem a lelket. Valami olyasmit mondott, hogy "a sok munkádnak meglesz az eredménye". Ha erre gondolok, a szürke felhők pár percre elszállnak.

Nem szeretném, ha egy hangyányit is úgy gondolnád, Kedves Olvasó, hogy gyűlölettel csinálom végig ezt a missziót. Tudd, hogy csakis akkor álltam neki a felvételek megmunkálásának, amikor volt hozzá hangulatom. Mert szeretném, hogy aki majd meghallgatja, érezze, hogy benne van a szeretet, a szívünk, a lelkünk, az összes bajunk, és sikerünk, ami a zenekar alakulása óta ért. Ha meghallgatják, azt mondhassák, hogy igen, ez a valami üt! Ha egy helybéli meghallgatja, büszkén mondhassa, hogy igen, ez HARTAI rockzene! Ha más is meghallgatja, adjon neki valamit, ami eddig hiányzott. Ha Te is meghallgatod, utána velünk énekeld a koncerteken a szövegeket, és hogy "Nem adom fel!"

 

2009. február 10., kedd
tura [#903] [76chr] [4 komment]

Cozma, Sesum, Pesics

Itt nagyon nagy baj van. Most már ti is látjátok?

 

2009. január 28., szerda
tura [#902] [850chr] [szólj hozzá!]

Ömlesztett trappista light

Ez most egy újabb poszt, ami tömören tartalmaz mindent, ami az elmúlt néhány hétben történt. Nem igazán volt se kedvem, se időm bloglani, és nem is lesz február végéig legalább. A Karácsony nem volt rossz, kipihentem magam, szilveszterkor meg szolid, de kellemes buli volt a Pizzásban. Rock Karácsony is volt Hartán, amin a Ribogzi kezdett; haladtak a felvételek, talán pénteken már énekelni is fogunk. Januárban koncerteket szerveztem tavaszra, ez nagyon tanulságos volt, meg próbáltam valahogy összekaparni a tandíjra valót, ez még máig sem sikerült. Sokat voltam a szeretett csibémmel és végre-valahára a szakdolgozatommal is haladtam valamennyit. 18-án meghalt a sándorfalvi nagypapám és pár nappal később el is temettük, ami nehezebb volt, mint gondoltam.

 

2008. december 11., csütörtök
tura [#901] [1407chr] [8 komment]  zene/buli 

Depresszió - Egyensúly vélemény, ilyesmi, egyáltalán nem lemezkritika

Valahogy egész más érzést keltett bennem az új lemez terjesztésének módszere: nem éreztem annyira arcba toltnak, mint ez előző két albumot. Mondhatni nem is tudtam róla, hogy van, amíg meg nem láttam véletlenül egy cikket róla. (Igazából már megjelenés előtt pár héttel láttam egy torrent oldalon, hogy le lehet tölteni :-O, de nem kívántam élni a lehetőséggel. Azért kíváncsi lennék, hogy hogyan került ki. Némi szándékosságot szimatolok.) Persze a nagy Depi-fanok (amilyen én is voltam) nyilván fél éve már veszettül várták ezt a lemezt, ami érdekesen keményre sikeredett. Persze van rajta langyi sláger, de másrészről nemigen lehet rámondani, hogy lenne töltetékszám. A szövegek terén nem vagyok teljesen elégedett. Ahol vallási témát, apáskodó észosztást érzek, azt egyszerűen nem tudom szeretni, még ha igaz is és az Egy életen át óta mindig van valami ilyen. Zeneügyileg viszont teljesen faszányos a korong. Ötletek, trükkök, a megszokottnál több hörr, igazán tetszik. Mindenesetre azt vettem észre, hogy én mérhetően többet változtam az utóbbi években, mint a Depresszió zenekar, ezért sem tapad úgy hozzám ez a lemez, mint pl annak idején az Amíg tart. 7,5/10

 

2008. december 3., szerda
tura [#900] [1506chr] [1 komment]

Mik történtek mostanában és mérnem blogolok

Sok minden történt mostanában és nincs időm blogni.

Egészen kicsit bővebben, összecsapva, csak hogy legyen valami:
- Volt egy überkirály koncert a 'patikában és Ment& Másképpel.
- Eladtam a laptopomat, és vettem helyette egy Acer Aspire 5715Z-t, eddig remekül szuperál.
- Kicsimtől guitar-shaped tortát kaptam szülinapra :D
- Megcsináltuk a fűtést a próbateremben, szép kis meló volt :)
- Megnéztem a Fullmetal Alchemistet a filmmel együtt, nem volt rossz, nem bántam meg.
- Más nem jut most eszembe, vagy nem publikus.

 

2008. november 14., péntek
tura [#899] [87chr] [szólj hozzá!]

Eternal happyness

Most technikai okok miatt pár hétig se blog, se semmi, szori...

 

2008. november 5., szerda
tura [#898] [549chr] [3 komment]  ribogzi 

Fapados stúdiózás #8-#9 (és majdnem #10)

A 8. és 9. alkalommal Sanyi gitárját vettük főként, hogy meglegyen az összes hangszer végre és már csak vonyítani kelljen. Gyébácsi itt hagyta a technikát, így azt gondoltuk, a hét végére akár el is készülhetnek a felvételek, az összes. Jól haladtunk, még én is újrajátszottam néhány kifogásolható darabot. Azonban ma reggel, mikor elkezdtük volna az éneket, minden előzetes jel nélkül egyszerűen nem működött a keverő. Úgyhogy most egy pár hét-hónap kényszerszünet jön. :(

 

2008. október 17., péntek
tura [#896] [1067chr] [9 komment]

Időutazás

Beszereztem pár dolgot Kecskeméten, hogy összerakjam a régesrégi PC-nket, amit még 1998-ban vettünk. Egy CD-meghajtó, BIOS elem, hálókártya, némi SD-RAM, egy egér és máris faszán bepöccent a cucc. Egy 6 gigás winyót is kapott, de mint kiderült, nincs rá nagy szükség, hiszen a 20-as Quantum Fireball még mindig istenül funkciónál. A számítógép neve Ágoston:

  • Abit LX6 alaplap
  • Pentium II 233 Mhz processzor
  • összesen 160 MB SDRAM
  • 20 GB Quantum Fireball + 6 GB Maxtor merevlemez
  • Nvidia TNT2 MX440-es videokártya (AGP)
  • SoundBlaster 16-os hangkártya
  • LG Flatron F700B (17") monitor
  • egyéb alkatrészek (hálókártya, cd, floppy, stb)

Néha, ha időm engedi, ezen a konfiguráción tervezem kiélni beteges hajlamomat a régi játékok irányába. (Mint Final Fantasy 5-6, Chrono Trigger, Redneck Rampage + Rides Again, Death Rally, Carmageddon, régi Need for Speed-ek, Theme Hospital, meg amit még találok.)

 

2008. október 16., csütörtök
tura [#897] [210chr] [szólj hozzá!]  rövid 

A szeretet ünnepe, ugye?

A mai napon Szívemmel egy szupermarketben vásárolva felfedeztünk egy tonnányi csokimikulást és társaikat.
Mégegyszer tehát: október 16-án, este 7 óra tájban. Boldog Karácsonyt!

 

2008. október 14., kedd
tura [#894] [123chr] [szólj hozzá!]  rövid 

"FAXOLJA MÁR EL A HONLAPTERVET!"
[KEPSZLOKK P. GYULA, PÉCS]

 

2008. október 13., hétfő
tura [#895] [406chr] [1 komment]

Szeressük mink a Volánt

Nem először fordul elő velem (mármeginazzeg), hogy nem jelenik meg a busz, amikor át kellene rá szállnom. 4 perccel indulás előtt értem oda, szal vagy elment előbb, vagy nem ment be Soltra (ami azért durva lenne), vagy nem is jött. Most tönkrement a napom nagy része, hogy vinné el az összes volánost egy feltűnően hosszúnyakú kabóca! Lehet ilyet?

 

2008. október 11., szombat
tura [#893] [1215chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

Fapados stúdiózás #7 és Return to Black

Délelőtt-kora délután feljátszottam a hátralévő részemet a lemezre. Kicsit kapkodva ugyan, de kész lett, úgyhogy majd rendesen át kell magamat rágnom a jövő héten. Az elején egy jó darabig Sanyi a kanapén próbált aludni, sikerült is neki. Ha benne lesz a horkolása a felvételben, akkor bocsánat :D

Délután kapkodnom kellett, így balfasz is voltam, mert a próbateremben hagytam a pedálomat, a hangolót és a gitárpántot, de szerencsére Suicide Martin adott kölcsön egy Metal Zone féle torzítót, Heart of Máté meg egy fasza kantárt, Beavnél meg behangoltunk a ma esti bajai koncertre a Black Out klubban. Az előttünk lévő zenekarok számomra kellemes felüdülést:) nyújtottak. A Heart of Metal valami iszonyat jól szólt, nem semmik a srácok. Utánuk a Suicide, mint első igazi koncertjén szerintem nem voltak rosszak, de mégis elégedetlennek látszottak. Aztán jöttünk mi, a Ribogzi, szerintem egész jó kis koncert volt, rapszodikus közönséggel és a szokásosnál egy csipetnyit metálosabb hangzással:D. Nagyon jó érzés volt, hogy néhány saját dalunkat velünk énekelték olyanok is, akiket még életemben nem láttam.

 

2008. október 4., szombat
tura [#892] [615chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

Fapados stúdiózás #6

Mivel a héten nagyjából rendberaktuk a próbatermet, Gyébácsi gyakorlatilag nem volt biztos abban, hogy ugyanarra a helyre érkezett-e mint korábban. A mai napra kitűzött tervet sikerült megvalósítani: felvettük a maradék dobokat és basszust. Szerencsére megcsináltam az ezekhez szükséges mankófelvételeket egyszálgitárral és alámondással, ami tényleg kissé viccesre sikerült, de miután Pisti és Áki is kellőképp kiröhögte magát rajtuk, már ment minden, szinte mint az ágyba szarás. Sanyi ma igazoltan nem vett részt a felvételen, de most már kihiányozta magát.

 

2008. szeptember 25., csütörtök
tura @ 17:45 [#891] [292chr] [szólj hozzá!]  rövid 

Ne legyél légy a szobámban!

Nem éri meg. Amíg Winston, a macskánk délelőtt a szobámban tanyázott, megfogott kettőt és rémisztő kínokat okozva felfalta őket. Pár perce pedig azt vettem észre, hogy az egyik tetrám (ami egy 2,5 centis díszhal) marcangol egyet.

 

2008. szeptember 20., szombat
tura [#889] [1895chr] [1 komment]  ribogzi 

Fapados stúdiózás #5

Kicsit korábban jöttem, mint a többiek. Mivel iszonyat nagy dzsuva volt (ajh), kicsit összerámoltam és leszedtem az asztalról, hogy legyen helye Gyébácsinak. Jöttek aztán Pisti és Áki, macskáztunk a kettővel, akiket öcsém talált a múlt hétvégén. Majdhogynem egyszerre megjött Sanyi és Gyébácsi is, úgyhogy nekiláttunk a basszus felvételének, line in módon. Mert hát Áki kombója bekakált, ez van. Amíg a kapitány lelépett asztali gépet hegeszteni, addig én vettem a plömplömölést. Áki emlékezetem szerint 7 számot játszott fel. Elég hideg volt és mintha néha lefagyott volna az ujja, de remélem ez nem nagyon hallatszódik majd a lemezen. Sanyi kombóját véletlenül elvitte Dunaújba Angie, mert nem volt kedvük tegnap éjszaka kivenni a csomagtartóból, ma meg elfelejtődött, úgyhogy csak énekelni tudott a Sándor. A Későre járral próbálkozott, de akkorra már nem maradtam ott.

 

2008. szeptember 19., péntek
tura [#888] [1091chr] [szólj hozzá!]

Faluban kicsit jól

 

2008. szeptember 15., hétfő
tura [#887] [6505chr] [3 komment]  okosság 

Chrono Trigger ismertető hiánypótlás-féle

Megdöbbenten vettem tudomásul, hogy nincs még egy épkézláb magyar Chrono Trigger ismertető. Orvosolni nem tudom ezt a hiányosságot, de legalább megpróbálok befoltozni néhány rést. A Super Nintendo (SNES) idején, 1995-ben látott napvilágot a Final Fantasy sorozatot is gyártó Square-Enix cég jóvoltából a Chrono Trigger, stílusát tekintve RPG és Arcade elemekből építkező kalandjáték. Lebilincselő történetével és a korhoz képest remek grafikájával, élvezetes harcrendszerével sokak kedvence lett.

A küldetés dióhéjban: időben utazva meg kell akadályozni egy globális katasztrófát.

Kicsit a történetről: van egy csendes főszereplőnk (Crono), aki az 1000. évi millenáris fesztiválon véletlenül (és szószerint) összeütközik a király inkognitóban mászkáló lányával (Marle), aki megszökött apuci szigora elöl, mert a felség nemigen akarja kiengedni a partyra. Hogy ő az, azt senki nem tudja, még mi sem, csak pletykálják a népek, hogy talán megszökött az életvidám királyleány a kastélyból. (Aladdin feeling? Nem. Marle szőke és ez nem Agrabah, hanem Guardia.) Sok látnivaló nincs a fesztiválon, viszont Crono legjobb barátja, a feltaláló csaj Lucca összerakott egy teleportáló berendezést (két pod egymástól pár méterre) és azt készül bemutatni nagyközönség (velünk együtt kb 5 fő) előtt. A dolog működik, hipihurá, mi is kipróbálhatjuk, nagyon baba. Hanembizony ezt a mókát Marle sem akarja kihagyni, hiszen gondoljunk csak bele, milyen jól jönne már neki otthonra egy ilyen! A fatert szanaszét lehetne szívatni. Sajnos a kiscsajon lévő nyaklánc irtó nagy gebaszt csinál és a lány hirtelen eltűnik egy időkapunak tűnő időkapuban. Szerencsére azért a nyaklánc még időben leesett róla, úgyhogy utána lehet mennünk - 400 évvel korábbra. Tovább nem is írom a történetet, mert bevezetőnek ennyi is bőven elég, még egy kis spoiler is volt.
További szereplők: Frog/Glenn, a békává változtatott fegyvernök 600-ból, majd békaharcos, aki bátyjáért szeretne bosszút állni, életét pedig a királynő megvédésének szenteli. Ayla egy őskori falu vezetője. Az ősemberek túlélését egy amolyan intelligens, humaniod hüllő faj veszélyezteti. Robo pedig egy kíváncsi robot a jövőben, amit Lucca szerel meg és ezért ellent mond a gépek lázadásának. Akit a játék végén le kell győznünk, az Lavos, egy földönkívüli élősködő létforma, ami/aki a bolygó energiájával és DNS-sel táplálkozik.

A játék közben sokszor fájtolásra is van lehetőség, de nincsenek idegesítő random megtámadások, általában láthatod előre, hogyha meg leszel támadva és hogy mi megy neked, esetleg ki is kerülheted. Van fejlődés, vannak fegyverek, pajzsok, stb, ahogy ez minden RPG-ben lenni szokott. A cuccokat össze lehet hasonlítani a menüben és azt vesszük fel, amelyikhez kedvünk szottyan. Harcolni lehet az alap fegyverrel, vagy apríthatunk technikával (ez MP-be kerül ugye), ami jelenthet trükközést az alap fegyverrel, vagy az adott karakterhez tartozó mágiát is, ha megtanultuk az Idők Végezetén. Nagy újítás, hogy (persze bizonyos szint elérésével) lehetőségeink nyílnak kooperatív támadásokra. Ezek sokszor nagyon jól néznek ki és hatásosak is.

Amiért a játék különleges, hogy megfigyelhetjük, milyen hatással van a jövőre nézve egy egészen apró változtatás a múltban. Az elején még nehézkes az időutazás, ritkán van rá lehetőség, de később már gyakorlatilag minden érát bejárhatunk. Különleges még azért, hogy a játék talán felénél ha elég bátrak vagyunk, már mehetünk is főgonoszt verni. Ez viszont így még elég nehéz, úgyhogy javallott még néhány mellékküldetés teljesítése, főleg, hogy... Na inkább nem spoilerezek.

Van a játéknak kb 15 féle befejezése. Igazából talán 2 igazi van, a többi csak akkor látható, ha idő előtt végzel a játékkal (például könnyebb ez NewGame+ módban), és így vicces, vagy épp nem túl vicces módon alakul a világ/az emberek sorsa.

Összességében tehát azt kell mondjam, hogy a Chrono Trigger nekem a legjobb játék, amivel valaha játszottam. Felejthetetlen élmény, sokszor újrajátszható, mert mindig találni benne új dolgokat. Nem túl nehéz, a játékidő nem a sok randomfighttal megy el, tápolni sem muszáj annyit és - bár a statiszta-karakterek terén nem túl változatos -, nagyon szép a grafikája. Mindenkinek tudom ajánlani, a PC-n való játékhoz beszerezhető az Zsnes nevű emulátor, amivel egyébként bármikor tudunk menteni is.

 

"TIME TRAVEL... HOW EXHAUSTING!"
[KEPSZLOKK MARLE]

U.i.: Nem hagyhatom ki ebből a posztból, hogy lelkes rajongók elkezdték fejleszteni a játék 3D-s remake-jét, ami elég jól nézett ki, de a Square-Enix leállította őket. Ezen az oldalon meg lehet nézni pár képet és videót, hogy milyen lett volna a Chrono Resurrection. Viszont a Square-Enix 2009 elején be fogja hozni Európába a Chrono Triggert egy-két apró újítással egy valamiféle DS nevű konzolra, ami fogalmam sincs, hogy mit jelent, de valakinek biztos van.

 

2008. szeptember 12., péntek
tura [#886] [282chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

A "Dolgozz" bekerülhet a tízparancsolatba?

Vicces szerkezetek az internetes robotok. Például a keresztény robotok. Az egyik ilyen begyűjtötte egy angol keresztény zenei oldalra a jutyúbos Ribogzi videókat. Lol? Nem, ez a christian-musicians.co.uk!

 

2008. szeptember 6., szombat
tura [#885] [4732chr] [1 komment]  ribogzi 

Éérdekes koncert a zutcabálon

Délután tartottunk egy remek kis próbát. Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen jó hangulatú - és nem utolsó sorban teljes létszámú - zenei teszt-tevékenység. Fél 5-kor elkezdtünk átcuccolni a művházhoz. Meg volt beszélve, hogy 6-tól üres lesz a színpad, így fél 7, vagy 7 tájékán el tudunk kezdeni zúzni. Továbbá hogy a hangosító team minden szükséges technikai eszközzel vár minket, nekünk a saját cuccaink beállításon túl nem kell foglalkozni semmivel.

Ehhez képest háromeld 7-ig karaoke ment. Ami nem lett volna olyan nagy baj, ha a végén nem a Hooligans királylányát énekelték volna 4x egymás után. Amikor viszont végre elkezdhettünk felpakolni, kiderült, hogy a hangosító team nemigen lett tájékoztatva arról, hogy most itt egy zenekart kellene hangosítani. A team főnökével Sanyi sehogy sem tudott szót érteni, mert a srác valahogy sehogy sem akarta megérteni, hogy Sanyi mit szeretne. Amit Heni a Panche-Rockban ezen a színpadon tavaly magától megcsinált, arra ő nem volt hajlandó, mert hogy kisebb színpadon is tolták már más zenekar énekesének seggébe a dobot. Sanyi agya elszállt, defektes lett, lement a színpadról és bosszankodott kicsit. Utána én próbáltam meg a továbbiakban együttműködni velük, amennyire lehet kerülvén a fent említett srácot. Hamar kiderült, hogy nem hoztak mikrofonállványokat, majd később az is, hogy elég hosszabbítót sem, úgyhogy ezekért mi mentünk el külön-külön a próbaterembe. Megfordult a fejünkben, hogy ilyen háttérrel inkább ki kéne hagyni ezt a bulit, de mivel jótékonysági rendezvényről van szó és mégiscsak itthon vagyunk, bevállaltuk. Felcuccoltunk, 10 perc alatt behangoltunk és belőttük, amit be kellett, utána Sanyival unalmunkban - a hangtechnika beállítására várva - a kombójainkon ülve gitározgattunk egy darabig. Szar dolog, amikor mások hibái miatt kell tartanod a hátadat és ez a tüske az est hátralévő részében végig bennünk maradt.

Talán fél 9 magasságában (2 órás csúszással) tudtunk belekezdeni a játékba, de ez a kezdet sem volt egyértelmű. A várakozás alatt elfáradtunk, belénk ment az ideg, voltak kisebb, na meg szép nagy hibák, de szerencsére nem túl sok. Úgy éreztem magam, mint a róka, aki rossz repülőgépre szállt és a lábára ráment egy villamos mint aki nem égett még ennyi ember előtt ekkorát, de utólag videón nézve a koncertet nem is volt olyan vészes, sőt, csak rajtunk az látszódott, mintha a kis létszámú, de frenetikus közönség ellenére nem is lenne kedvünk az egészhez. Nem gyengén volt pofátlan kellemetlen, amikor egy kajaárus szám KÖZBEN feljött a színpadra bemondani a mikrofonba, hogy van még virsli.

A végén Áki sérült keze eléggé fájdogált már, úgyhogy kihagytuk a tervezett megállást és eljátszottunk egy számot abból, amit a ráadásra terveztünk. A tánctér persze utána is visszázott és ribogzizott, Ákinak meg bekiabálták, hogy "Lidokaint neki!". Talán ha még folytatják kicsit, vissza is mentünk volna, de amint gitár nélkül visszamentem a mikrofonhoz, a felrohanó hangosító team, az utánunk következő (egyébként remek) zenekar dobosa már lecsavarta a hangerőt.

Koncert után csak ismerősökkel beszéltem, akiknek elmondásuk szerint bejött a buli. Sokan nem ittak eleget, hogy bejöjjenek táncolni, de nekik is tetszett. Ezen csodálkoztam, de mint már írtam, a videót megnézve tényleg nem volt olyan vészes. Még így sem, hogy a gitárok hangereit nekünk kellett random eltalálni. Akik nem ismernek minket, azok persze nyilván a mi hibánknak tulajdonították a sok tökvakarást a koncert előtt.

Kedvesem kicsit nehezen vette, hogy elpakolás után visszamenjek találkozni a közönséggel, de ezt nem szabad elmulasztani. Kikértem a sört, amit a fellépésért kapott cetliért kaptam, megnéztem a Pinx Not Dead végét, igen jól nyomták, full riszpekt. Csak zavart egy kicsit, hogy több hangszer hallottam, mint amennyit a színpadon láttam. Aztán Pizzásnál hesszeltünk egy darabig néhány jóemberrel, jól esett lenyugodni.

Videó itt, itt és itt. Képek meg emitt.

 

2008. augusztus 30., szombat
tura [#884] [1712chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

Fapados stúdiózás #4

Úgy számoltuk, hogy 8 számhoz már megvan a dob, úgyhogy szerettünk volna, ha ma ezekhez Áki feljátssza a basszust. Áki azonban belázasodott, úgyhogy én töltöttem el a délutánt Gyébácsival a próbateremben. Nem haladtunk jól, sőt, valamiért nagyon vontatottan ment, de ha minden igaz, 7 számhoz megvan a gitárom, ez pedig pont a fele, úgyhogy ezt már afféle mérföldkőnek is lehetne mondani. Talán legközelebb jobban haladunk :)
Ezt leszámítva jó kis este volt. Sanyi gulyást főzött, aztán volt tábortűz, összegyűlt sok ember. Igazából öcsémet kivéve nem sokan foglalkoztak azzal, hogy bent milyen precíz munka folyik ;). Vagy épp nem ;).
Képek majd a ribogzi.hu-n lesznek egy nyári fényképes válogatásban.

 

2008. augusztus 23., szombat
tura [#882] [416chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

Fapados stúdiózás #3

Ma haladtunk a dobokkal, már kb csak 4 számot kell Pistinek feljátszani. Estefelé még beültem gitározni, feljátszottam pár próbálkozást, - de mivel egy sörnél valamivel többet ittam - talán 2 számhoz lett belőle használható eredmény. Ezek után még megpróbáltuk felénekelni a Dolgozz-t is, de ezt a dolgot inkább nem méltatom szavakkal xDD. Áki nem volt.

 

2008. augusztus 19., kedd
tura [#883] [806chr] [szólj hozzá!]  anime 

Méz és Lóhere

Ez egy kellemes kis életszerű anime a felnőtté válásról, szerethető szereplőkkel. Kicsit hétköznapi, kicsit melankólikus, néhol kicsit lassú, szóval nem az az agyonizgulós fajta, inkább olyan, amit nyugodt körülmények között az ember szívesen megnéz. Ez volt az első olyan, amit a Szívem is végig tudott nézni, ez pedig asszem nagy szó! :) A magyar szinkron egyszerűen fantasztikus, ennyire jó animeszinkronnal még soha nem találkoztam! Remélem, hogy lesz még ilyen.

 

2008. augusztus 16., szombat
tura [#881] [1358chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

Ütős koncert a Dunaparton

Igazából kár, hogy nem friss az élmény, mikor ezt írom, mert élménydúsabb lenne ez a bejegyzés. Így csak a legfontosabbakat tudom már elmondani: jó buli volt! Sokan voltak, jöttek sokan nemhartáról is, sokaknak tetszett, mi sem voltunk (annyira) rosszak, nálam benne van a TOP3-ban ez a koncert, na meg a hangosítás is igen remek volt, nagy köszönet jár érte! Azt vettem észre, hogy minden föllépésünkön van egy holtpont, ami a mentális állapotunktől függ, hogy milyen hosszan tart. Ekkor Sanyi megkérdi, hogy hogy kezdődik egy szöveg, én meg lehet, hogy nem jót mondok pl. Minél többet gyakorlunk, minél kevésbé vagyunk fáradtak és 1 sörnél minél kevésbé többet ittunk, annál gyorsabban túllendülünk ezen. Ma például a Dolgozz alatt jött ránk, de utána el is múlt. Kihagytuk az emos reménytelenszerelmes számainkat, ami szerintem jó húzás volt, azok inkább elmennek majd a lemezen. Írtunk egy bluest Maxnak, de az idő rövidsége miatt valszeg csak a következő hartai koncerten tudjuk majd eljátszani, szóval mégis csak a Chickenmother szólt neki. ("Az eredetit jobban szerette, de az mondta, ez is jó.") A képek a ribogzi.hu-n.

 

2008. augusztus 9., szombat
tura [#880] [1517chr] [3 komment]  ribogzi 

Fapados stúdiózás #2

Hajnali 11-re érkeztem a próbaterembe, hogy egy kicsit rendet pakoljak. Sanyi is megjött hamar, úgyhogy nagyjából (nagyon nagyjából) stúdiózásra késszé tettük a termet. Aztán Gyébácsi telefonált, hogy kicsit érdekes görbét írt le nála a tegnapi este, ezért késni fog 2 órát, úgyhogy volt időm kicsit hazamenni, rendbe szedni magamat. Mikor visszaértem a próbaterembe, még kellett várnunk egy csomót, mire a technikát összerakták a többiek, így addig Ákival beugrottunk a papájáékhoz egy pohár borra.

A felvételre új stratégiát alkalmaztunk: metronómos mankófelvételt készítettünk és Pisti erre dobolta fel a számokat. Így nem kellett mindenkinek végig ottlenni, azaz Áki hazamehetett pihenni. Gyébácsi kedvéért 4 szám dobjának felvétele után (a múltkori dobokat az új szerkó miatt úgy tűnik, újra fogjuk venni) gyorsan összedobtuk az Aluljáróbant. Énekkel együtt, amit hallgatva nem kicsit váltott ki sírvaröhögést, de összejött és a májszépszünkön hallható, ugye.

 

2008. augusztus 8., péntek
tura [#879] [589chr] [szólj hozzá!]

Amúgy a kezem jól van, hétfőn kiszedték a varratokat, azóta tornáztatom, már megy a gitározás is jól. Csak az a kár, hogy előtte sem tudtam ;p

 

2008. augusztus 7., csütörtök
tura [#876] [205chr] [szólj hozzá!]

Pöpő mít

Pöpő a héten Kecskeméten dolgozott, úgyhogy csütörtökön találkoztunk és próbáltuk bepótolni a kihagyott időkben felgyülemlett mindenmennyiséget. Mókás este volt!

 

2008. augusztus 2., szombat
tura [#878] [2307chr] [szólj hozzá!]  zene/buli 

Scars on Broadway

Csak annak, aki nem tudja: a Scars on Broadway a System of a Down gitárosának és dobosának másik zenekara. Serj Tankian szólólemezét hallgatva igen kíváncsian vártam, hogy Daronék mire képesek külön utakon. Néhány hónapja szándékosan kiszivárogtatták egyik dalukat, a They say-t, ami, hát őszintén szólva nem lett egy nagy metálhimnusz, talán a legegyszerűbb nóta a lemezen. A többi dal között is találunk még néhány gyengébbet, de egy 15 trackes albumon ez megbocsájtható.
Daron Malakiantól meglepő módon nincsenek nagy gitárszólók, viszont többnyire változatos riffeket kapunk cserébe. A legjobb dalok őrülten jók, a legkeményebb zúzdákat néha fülbemászó refrének követik, a szövegek pedig meglepőek, őszinték és nagyon durvák. Ha egy mondattal (egy közhellyel) lehetne jellemezni a mondanivalót, akkor az lenne, hogy "a világunk haldoklik, de ki nem szarja le".
Nézzük akkor a nekem leginkább bejövős trackeket. A legrapszodikusabb "dal" a lemezen a Chemicals, amitől padlót kellett fognom! Ezt például Serj szájából nem is tudtam volna elképzelni. (Bár ha valaki hallotta a Virginity-t...) Az Enemy-ben ügyesen helyet találtak a SOAD koncerteken játszott rövid Drugs-nak, a 3005 egy öngyújtólengetős rockballada talán a legerősebb mondanivalóval, és a World long gone hangulata szintén magával ragadó. Amit pedig utoljára kiemelnék, az a Cute Machines, ami a legnagyobb zúzás az egész lemezen, szarrá torzítva és effektezve, de nem bírtam nem 15-ször meghallgatni egymás után!
Összességében ez egy igen jó lemez egy igen jó zenekartól. Ha pontozó emberke lennék, 8/10-et kapna. A dobot leszámítva minden hangszert Daron játszott fel, a koncerteken pedig (ahogy Serj-nél is), külső zenészek segítenek be. Elkerülhetetlenül azt érzem, hogy ha össze lehetne fésülni az Elect the Dead-del és félretennénk azt a néhány kilógó, nem olyan jó témát, akkor gigantikusan szenzációs lemez jönne ki. Na dehát minden bizonnyal látjuk/halljuk majd még őket, a SOAD-t együtt.

 

2008. augusztus 1., péntek
tura [#877] [262chr] [szólj hozzá!]

Voltunk a Balatonon szüleimmel, drágámmal és Erikáékkal. Nem volt rossz, csak a kezem miatt még nemigen csinálhattam semmit, kicsim ápolt, úgyhogy azért szépen gyógyulgatott. Írtam két dalszöveget is, meglátjuk mi lesz belőle.

 

2008. július 24., csütörtök
tura [#875] [237chr] [3 komment]

Ügyes

Este sikerült felhasítanom a bal felkaromat az üvegajtóval, miközben könyökkel belecsúsztam. Jól vagyok, nem kell értem izgulni, de egy-két hétig most a függőben lévő dolgok úgy is maradnak. Písz.

 

2008. július 19., szombat
tura [#874] [1353chr] [szólj hozzá!]  ribogzi 

Felléptünk Szegeden az új Garaboncziásban

Igen. Béreltünk buszt is, fasza kis mercibusz jött értünk. Sajnos csak 15-en voltunk a 20-as péntek reggeli állapot helyett, még MuZ sem jött, úgyhogy ez kicsit odavágta a költségvetést, de nem fontos. Legalább volt hely a cuccoknak! ;) Nem találtunk oda nehezen, de a kocsma még nemigen volt bejáratva - ki sem volt írva kívül, hogy ez biza az új Garaboncziás. A színpad érdekes volt, főleg, hogy szegény Áki leszorult róla. Ha nem tesszük fel a szintit a Rocktárnak, akkor más a helyzet, de nyilván nem akartak ezzel utána szarakodni. A koncertünkről sok jót nem tudok írni, rosszat meg nem akarok. Nem volt vészes, főleg külsős füllel, aki most hallotta először, azoknak tetszett is. Sanyi sajnos szerintem többet ihatott előtte a kelleténél és néha összekeverte a versszakokat, mi meg próbáltuk követni. A közepén kb fasza volt a hangzás, de akkor meg elszakadt a második húrja is és eztán felhangosította magát - azt mondták. No de amúgy én jól éreztem magam, nagyot tomboltunk, egyszer a szinpadról is lejöttem ugrálni, amíg a kábel engedett. Azért mindent összevetve sikeres szegedi bemutatkozó koncertnek könyvelhetjük el a mai estét. :) Még egy nagy szám, hogy Isti - igaz, nem szívesen - beállt basszerozni a Rocktárba (MuZ helyett ugye), így kihúzta őket a szarból.

 

Ez a Tura blogja.
Nem divatblog.
Metaaaaal, anime, TÁÁÁP, gamf,
meg az életem.
Időnként elég foghíjasan, mert ezer a dolgom. Ha több időm lesz, többet írok.

BLOGKONTROL!

MOOD FOR

Dzsembori

Ribogzi

GAMF/Szakdoga

Webdev

Anime


 név 
 jelszó 


915 bejegyzés 
67 kiemelt (7.3%) 
 anime (35)  
 gamf (71)  
 japán (6)  
 okosság (48)  
 ribogzi (90)  
 rövid (74)  
 zene/buli (59)  


2010 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07 

2009 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2008 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2007 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2006 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2005 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2004 ARCHÍV!

01  02  03  04  05  06 
07  08  09  10  11  12 

2003 ARCHÍV!

12 


LINKEK!


Tura's blog - There's no help from the sky! - http://tura.dzsembori.hu/blog
Minden jog fenntartva!